Támogatott projektek

MTK Családi Sportnap

Tisztelt segítők!

Az MTK Baráti Kör családi sportnapot szervez zsidó és nem zsidó fiatalok, valamint családosok számára! Célunk, hogy a kék-fehér hívek családjukkal, barátaikkal és persze MTK-s kedvenceikkel tölthessenek egy kellemes napot! Több száz résztvevőre számítunk! Május 1-jén csak a miénk a Hidegkuti Stadion! Az eseményen résztvesznek az utánpótlás, felnőtt és öregfiúk focicsapatok, MTK szakosztályok, sportolók, vezetők, szurkolók, családok, gyerekek, ismert személyiségek (sportolók, színészek, zenészek, média), magyarán aki csak él és mozog. A belépés természetesen díjtalan, de a számtalan program nem kevés pénzbe kerül, amit az MTK Baráti Kör saját költségvetéséből nem képes egyedül finanszírozni. A PROGRAMOK: - A pályát 2 részre osztjuk. „ A” térfél: 4 db kispályás labdarúgásra alkalmas játékteret alakítunk ki. 9.00-12.00-ig utánpótlás torna, majd 12.00-18.00 gálamérkőzések (Sport TV válogatott, MTK szakosztályok csapatai, felnőtt labdarúgók, öregfiúk, szurkolók, gyerekek stb.) „B” térfél: családi és egyéb sportprogramok 10.00-18.00-ig. - Tollaslabda - Krav-maga - Kötélhúzás - Gyeplabda - 11-es lövés - Íjászat - Arcfestés - Trambulin - Ugrálóvár - Bohóc - Biciklizés, motorozás gyerekeknek - Mászófal - Családi vetélkedők - Kézműves programok - Fitness, tánc, torna bemutatók - Híres MTK-s sportolók élménybeszámolója Kapu mögött: - büfé+főzés (bogrács stb.) - MTK ajándéktárgyak, sportszerek árusítása - Szakosztályok népszerűsítése, toborzás gyerekeknek - Sportolók dedikálása Kérjük szépen a tisztelt segítőket, hogy lehetőségükhöz mérten támogassák az esemény sikeres lebonyolítását, jó alkalmat teremtve annak, hogy a túlnyomórészt zsidó résztvevők egy sokáig emlékezetes sportnapon vehessenek részt. HAJRÁ MTK!!! Földvári Dániel MTK Baráti Kör - elnökségi tag



Albérletet keresünk lányommal

Kedves Segítők!

Van egy 2 éves lányom, Lili, akit az orosz apja tavaly 3 hónapra beadott egy intézetbe, amíg én a gerincsérvemmel kórházban voltam. A kicsi nagyon nyugodt, aranyos. Nincs senkink. Megkönyörül rajtunk valaki?

Most itthon van november óta, de a párom játékfüggő. Nagyon szeretnék külön költözni a lányommal. Egy szoba nekünk elég. Nem pénzt kérek, hanem szállást. Egy-két hónapig nem tudok fizetni, mert a ceglédi TB nem küldi időben a pénzt, de márciustól visszamenőleg megkapom. 25 ezer forintot tudnék fizetni.

Egy pótnagymamát is keresek, akinek én is tudnék segiteni.



Taníttatás

Két gyermekemet - 17 és 11 évesek - egyedül nevelem.

A kisebbik a Lauder Javne iskolába jár . Ő válaszotta az iskolát és azt mondta, "anya, hazaérkeztem". Vállalta azt is, hogy reggel 5 órakor kell kelnie, csak járhasson ode.

Az édesapja 5 éves korában meghalt és azóta pszichológushoz járunk. Több egészségügyi problémája is van.  A nagy fiam, aki segített nekünk, egy éve meghalt. Ez a két haláleset nagyon megviselte családunkat lelkileg és anyagilag is.

Eddig a munkámért kapott pénzből fizettem a tandíjat, de fizikailag már nem bírom, így veszélybe került a taníttatása. A családi, az árvasági és alkalmi takarítás (heti1-2 alkalom) az összes bevételünk jelenleg.

Olyan támogatót keresek, aki a tandíjat (havi 49.000 Ft) kifizetné hogy a gyermekem a Lauderben tanulhasson.



Tanulási támogatás

18 éves Mátészalkai továbbtanuló  lány vagyok. Anyagi háterünk nagyon kevés mert rajtam kivül még van 5 testvérem ebböl 4 iskolás és sajnos a családomnak anyagi helyzete nagyon nehéz, igy nem nagyon tud támogatni  a tovább tanulásomban, de én szeretném  a továbbtanulásomat továbbra is folytatni, és ebben szeretném  az önök segítségét kérni hogy kitanulhasam  a szakmát amit elkezdtem mivel optikusnak tanulok és harmad éves tanuló vagyok. De még a tanulmányi szakom 2 évig tart ahhoz, hogy be tudjam  a szakmámat fejezni és el tudjak menni dolgozni. Akkor tudnám majd a nehéz anyagi helyzetben  az élö családomat anyagilag támogatni.Ezért fordultam önökhöz a segitségért hogy ne veszen oda az eddigi tanulmányi munkám. Előre is köszönöm segítségüket.


Add vissza a fényt /szociális pályázat/

Egy 72 éves holocaust túlélő anya fia vagyok, 47 éves állástalan tanár.Már segélyt sem kapok, mert az állam szerint ápolónő feleségem el tud tartani engem és két gyermekünket.Már kölcsönökből élünk napról napra, és jön a tél és a kilátástalanság.Fiam egyetemista Budapesten,lányom végzős gimnazista.Utolsó esélyként fordulok Önökhöz,mert értelmes és normális családunk szét fog hullani gyors segítség nélkül.Nemcsak kérek, hanem adtam is már a jövőnek: pénzt szereztem a nagykanizsai zsinagóga állagmegóvására az önkormányzat révén, intézem a lebontott csurgói emlékmű visszaállítását.Nemcsak beszélek,hanem teszek is hovatartozásomért,vállalva ennek minden ódiumát.A költő szavaival zárom kérelmemet: "nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem".

Köszönettel: Horvárh Gábor 8800 Nagykanizsa, Kisberki u.9.



Sürgős!

Kérem segítsenek 7 gyermekes család vagyunk én gyesen vagyok a férjem munka nélkülin van 200 000 ezer forintot kell kifizetnünk november 18-ig a villanyra vagy levágják az áramot tőlünk a vízet már sajnos kikötötték de villany nélkül mit kezdjünk itt a tél sajnos hiába kértünk részlet fizetést nem adták meg az önkormányzat se segít, senkihez nem tudunk már fordulni ezért kérek önöktől segítséget kérem aki tud segítsen ne maradjunk a gyerekekkel villany nélkül is, elég hogy a vizet elzárták, de vagy a számlát fizetem vagy a gyerekeknek adok enni és iskoláztatom őket ,ennyi kevés pénzből másként nem tudjuk megoldani könyörgök aki tehetí segítsen!
egy aggodó anya
Bank számla számom Posta bank : 11600006-00000000-44230289
vagy Otp bank . 11773346-01500321


Nagyon Sürgös Segitség Kérés !

KEDVES EMBER TÁRSAIM. 6-SZÉP GYERMEKEM VAN.ISKOLÁSOK MINNYÁJAN .2 -KÖZÖTTÜK SULYOSSAN FOGYATÉKOS! A MUNKÁNKAT ELVESZITETTÜK, RÉG .IGY NAGYON NEHÉZ ANYAGI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖT KELL ÉLJÜNK NAP MINT NAP. SIRVA IROM E LEVELET A KEDVES OLVASOKNAK!! HOGY AKI E LEVELET OLVASSA  SEGITSEN NEKÜNK HA TUD. MIG DOLGOZTUNK, MI IS SEGITETTÜNK A BAJBAN JUTOTT EMBERTÁRSAINKON! MERT iSTEN IGY PARANCSOLTA .MOST MI KERÜLTÜNK NEHÉZ ANYAGI HELYZETBE. SE TÜZELÖNK SE ÉLELMÜNK.ITT A TÉL, A KARÁCSONY SEMINK NINCSEN, AMI KEVÉS JÖVEDELMÜNK VAN AZT ELVISZI AZ OTP, REZSI, STB. IGY MEGÉLHETÉSRE SEMI NEM MARAD. ÉHEZÜNK NAP MINT NAP. KÉREM MINDEN EMBERTÁRSAMAT, S HIT TESTVÉREMET SEGITSEN HA TUD. HA LESZ EGYSZER MUNKÁNK VISZA FIZESSÜK. BÁRMILYEN SEGITSÉG ÉLETBEVÁGOAN FONTOS. AZ UR GAZDAG ÁLDÁSÁT KIVÁNOM MINNYÁJUKNAK. SZERETETTEL TISZTELETTEL KAROLA.


Bármit elfogadunk csak örülni lássuk gyermekeink

 Sörédről,kéréssel fordulnák önökhöz.A férjem rokkant nyugdíjas én gyesen vagyok 5 kiskoru gyereket nevelünk,albérletben lakunk ami havi 55000-FT+rezsi átlagosan 80-90000-FThavonta amit természetesen papirokkal számlákkal igazolni tudok a havi befolyó pénzünk 158000FT sajnos olyan helyzetbe kerültünk,hogy nem tudunk tüzelőt vásárolni szeretnénk valami alkalmi munkát de az is mostanában nagyon ritkán adódik és van olyan,hogy még étel sem jut az asztalra.Az eggyik kislányom kézügyessége nagyon jó felis vették Fehérváron a gorsiumba ahol emelt szintű grafikát tanul de már sajnos nem tudok minden felszerelést biztosítani neki amire szügség lenne így hát hiába a tehetség ha nincs miből ezért kérem önöket ha tudnának nekem bármibe segíteni akár munka vagy tüzifa élelmiszer cipő ruha vagy bármi kérem,hogy segítsenek nagyon hálásak lennénk. SEGÍTSENEK,HOGY BOLDOGOK LEGYENEK A GYERMEKEINK HA CSAK EGY KENYÉR ÁRÁVAL NEKÜNK AZ IS NAGY ÖRÖM.KÖSZÖNJÜK:5 ÉHES SZÁJACSKA


SEGÍTSÉG FŰTÉSHEZ

  • Kedves segítő emberek.Édesanyám halála után egyedül maradtam minden gondommal,problémámmal.4 gyermekem és 1 unokám van.Két kiskorú gyermekemet valamint az unokámat Én nevelem a gyesből és családi pótlékból.30nm-es lakásban éltünk hatan.Anyai örökségből vettem Nagykátán egy családiházat gondolván így könnyebben fogunk elférni.A kétkezi munkánkkal amit tudtunk megcsináltuk,de sajnos elfogyott a pénzünk.Segítséget szeretnék kérni ahoz,hogy legyen fűtésünk mert nagyon közeledik a tél és erre már nem maradt pénzünk.Minden fajta segítséget szívessen fogadunk.Pénzbeli segítséget kölcsönt megbeszélés szerint(részletekben) vissza fizetem.


SOS segítség!

Nagyon szépen kérem az önök segítségüket mivel 3 Gyermekem van és 2 pici  unokám van és nagyon nehezen élünk meg. Sajnos kikötötték már a villanyunkat is. A Gyermekem sajnos művese kezelésre szorul náluk van egy gyermek aki 2 éves. Van egy lányom az egészséges ott van egy kislány unokám aki más fél éves. Van egy fiam aki 18 éves, az fogyatékos sajnos. 2 szobás lakásban lakunk zsúfoltan össz vissza 48.000 FT a bevételünk. Sajnos 2010. Októberében az E-On kikötötte a villanyunkat a tartozás miatt. A Tartozásunk: 180.000 Ft a kamatokkal együtt. Az  Önkormányzat 5000. Ft-ot tud csak adni. Nagyon nehéz helyzetben van Pécs városa mivel milliárd hiánya van a városnak. Ezért szomorú hogy a lakók ide kerültek.Amilyen gyorsan tudnának nekünk utalni a villanyra. Azonnal a postai címemre utalni kérjük. BANKSZÁMLASZÁMOM NINCS. Kérem mielőbbi gyors segítségüket.

 

 

 



Tartozás rendezéséhez és enni valóra!

Tisztelt Támogatók!

Sajnos édesanyám egyedül nevel. Nagyon nehezen élünk mivel édesapám elvált anyukámtól és így engem nehéz neki a kevésfizetésből eltartani. 17 éves vagyok. Tanulok egy szakképző iskolába. 10. osztályos vagyok. Sokszor van kenyér gondunk és a hiteleket is nehezen tudja anyukám fizetni. Nagyon sürgősen kéne a segítségük mivel anyagi csődbe kerültöünk és az iskolám is igen húzós a költsége. A Lakás hitel törlesztése igen magas a bank felé.Kérem a jó szívű embereket és az alapítványt hogy rendkívüli esetben kérem önöket hogy támogassanak engem és az anyukámat.



Segítség

 
Én Magyarországról egy elkeseredett 56 éves özvegy anyuka vagyok aki már nem tudok hova fordulni segítségért.
6 éve egyedül maradtam és a gyermekemet egyedül nevelem.
Tisztességesen dolgoztam mindig, de az Én koromban már nem tudok itthon
elhelyezkedni.
Munkahelyem 2 éve megszűnt azóta szinte csak alkalmi munkából tudok megélni.
Volt párommal annak idején kölcsönt is vettünk fel a házra, de már régen felmondták a kölcsönt mert nem tudom fizetni.
Árverezik a házunkat, a gázt már két éve kikapcsolták mert nem tudom fizetni.
A villanyt is most várom hogy mikor kapcsolják ki mert nem tudom kifizetni.
Sajnos a vízzel is hasonló problémám van.
Az önkormányzattól egyszeri 5000.-Ft segélyt kaptam.
Az mire elég ?
Nagyon elvagyok keseredve.
Jön a tél a gyereknek már cipőt sem tudok venni.
Ha eladják a házat nem tudom hova megyünk lakni.
Sajnos rokonom nincs szüleim már régen elveszítettem, testvérem sincs.
Már az öngyilkosság határán vagyok.
Nagyon kérem önöket, ha bármiben tudnának segíteni megköszönném.
 
Egy végtelenül elkeseredett anyuka


Is...Real! Proejct - International Jewis Music Festival

Zenekarunk az Is...Real! Project nem mindennapi lehetőséghez jutott.

2 évvel ezelőtt rendezték meg Amszterdamban az első Nemzetközi Zsidó Zenei Versenyt (IJMF), ahova a reneszánsztól a rap sítlusig, a klasszikustól a klezmerig, a világ minden országából érkeztek zenészek, zenekarok.

Idén az október végén megrendezésre kerülő II. Nemzetközi Zsidó Zenei Fesztiválon (IJMF) egyedüli magyarként képviselhetjük az országot, - a 101 zenekarból hanganyag alapján kiválasztott - 24 résztvevő között.

Ezáltal zenekarunk bemutatkozhat és elindulhat a nemzetközi zenei világba, és egyben öregbítheti Magyarország hírnevét és tehetségét.

Az október 28-án kezdődő verseny hivatalos oldala:

www.ijmf.org

A pénz díjak mellett, lemezfelvétel szerződések, nemzetközi menedzseriroda szerződés, 2 zenekarnak koncert szerződés New York-ban és bemutatkozási lehetőségek nyerhetőek, a világ legnagyobb világzenei fesztiváljain.

 

Az utazás és a szállás költségét a résztvevők maguk állják, ami az Is...Real! Project esetében előreláthatólag, majd’ 1 millió forintot tesz ki.

 

Megtiszteltetés lenne számunkra, ha anyagi hozzájárulásukkal segítenék munkánkat, mivel a versenyen való szereplés egyetlen akadálya a szükséges összeg hiánya lehet.

A Lágymányosi Zsidó hitközség számlájára várjuk a felajánlásokat (hitközségi hozzárájulásként), amit így le lehet írni az adóból.
számlaszámunk: 11707024-20470577
név: BZSH LÁGYMÁNYOSI KÖRZET

tárgy: Is...Real! Project - Hollandia címmel 



Segítségkérés 3 gyerek oktatásának finanszírozásához

Segítséget szeretnék kérni a három kislányom oktatásának finanszírozásához. A Lauder iskolába a legnagyobb lányom lassan 11 éve jár, a középső 8 éve legkisebb pedig a Lauder óvodából most megy iskolába. 11 évvel ezelőtt az anyagi helyzetünk megengedte, hogy ide járjanak a gyerekek, és segítségünk is volt a férjem nagypapája személyében. Bár mindketten dolgozunk, egyre nehezebb helyzetbe kerültünk és most segítségre van szükségünk. A támogatás amit szeretnék vagy egy összegben az iskolai elmaradásunk kiegyenlítésére fordítanám (amely 575000 Ft) vagy amennyiben havonta kaphatnánk segítséget úgy havi 70.000 Ft-ra lenne szükségünk amit teljes egészében az iskolának fizetnék be. Amennyiben folyamatos segítséget kapunk cserébe szívesen vállalok a munkám mellett házimunkát (takarítást, vasalást, bevásárlást). 

 



Számlák és tartozás rendezéséhez!

Egy orvosi műhiba folytán rokkant lettem, hosszú kórházi kezelés különböző nagy műtétek voltak mire talpra állítottak. Ez idő alatt minden számlával el maradtam így a rokkant nyugdíjam 50%-át letiltják. Jelenleg 33.305 Ft-ot kapok kézhez. 2 munkanélküli gyerekemmel élek egy 2 szobás önkormányzati bérlakásban. Sok a tartozásom. És olyan állapotba kerültünk hogy már kenyér gondjaink vannak. Kérem önöket amennyiben lehetőségük van segítsenek rajtam. Minden segítséget elfogadok.  Előre is köszönöm.


Támogatást ablakok kicserélésében

Támogatást ablakok kicserélésében.

 

Katéterezem magam napi 5.-ször. 2009.02.06. ota. Nyitott gerincem és izom sorvadásom van ami elöbb utobb bénuláshoz vezett. Édesanyám egyedül nevel megszületésem ota, rokonaink nincsenek. Sok a tartozás és a kiadás. Támasz pontunk nincsen. Sajnos én nem tudok elmenni a mamámhoz kérni ebédet mivel nincsen. A katéterhez szükséges dolgok sokba kerülnek havonta. 28.000 Ft. kérem önöket hogy ebben támogassanak. 

 

Az ablakok elvannak deformálodva és döl be a hideg és nincs rá pénzünk, hogy kicserélhessük. Állapotom folyamatosan romlik. 



Támogatás kérése, hogy folytathassuk

11 éve járunk a Lauder iskolába, a legnagyobb lányom is itt kezdte az óvodás éveit. Ő most 8. osztályba menne itt. A középső kislányom hatodikba és a legkisebb pedig most kezdené az első osztályt a Lauderbe. 10 éven keresztül Tárnokról jártunk be az iskolába, mert megérte idejárni, nagyon szeretik a gyerekek. A válságnak köszönhetően elvesztettük a tárnoki házunkat, és bár mindketten dolgozunk, nehezen jövünk ki a keresetünkből. Lakást béreltünk a Lauder mellett, hogy megtakarítsuk a bejárás költségeit, viszont az alapítványi támogatással elmaradtunk év eleje óta. A 2010/11 tanévre befizetendő támogatáshoz a MAZSÖK-nél is pályáztunk és kedvező híreket kaptunk az Iskolaszéktől is. Sajnos viszont csak akkor kezdhetjük el szeptemberben az évet, ha az elmaradásunkat kifizetjük. Nagyon el vagyok keseredve, mert azért költöztünk ide, hogy könnyebb legyen a lányoknak és ők nagyon ragaszkodnak az iskolájukhoz, szeretik, részt vesznek a programokban, és a tanárok is nagyon szeretik őket.



Adósságrendezésre, élelmiszerre, ruházatra támogatást szeretnék kérni.

Kérem tisztelt támogatókat hogy segítsenek!

Szomorú hogy ilyen válsághelyzetbe kerültem. 1 éve az önkormányzattól kapok 25.000 Ft-ot aktív korúak ellátása de már nem sokáig. 3 szobás önkormányzati bérlakásban élek. Teli vagyok tartozással egyik napról a másikra nem jutok sajnos. Szeretnék önöktől anyagi támogatást kérni a nehéz helyzettemre tekintettel.

A Rezsi igen huzósak főleg a Pétáv. Tudom hogy nem én vagyok az egyetlen aki ilyen nehéz helyzetben él ha lehet akkor kérem segítsenek rajtam.



Gyógyszerekre és élelmiszerekre.

Kisnyugdíjas vagyok, 2 szobás panellakásban élek egyedül. Gyógyszer költségem havi kiadásom 11.000 Ft. Egy életen át mindig dolgoztam és ide jutottam. Sok a tartozásom a lakás felé. Lassan fedél nélkül leszek. Tudom hogy biztos nehéz helyzetben vannak hogy döntsenek biztos nagyon sok a kérelmező. Rajtam kivül is.Én is beteg vagyok sajnos, kérem önöket hogy támogassanak. Kevés összegnek is örülnék.


FELHÍVÁS! Egy súlyos beteg lány segítséget kér! Szociálisan rászorulók.

Tisztelt adományozók!
Azzal a kéréssel fordulok Önökhöz hogy segítsenek. Emberségből. 8 éve könyörgünk hogy valaki segítsen az ablakaink megcsináltatására mivel az ablakaink elvannak deformálódva és rohadva. Dől be a hideg. Az állapotom folyamatosan romlik. Sajnos sokszor éhezünk.
 Indoklásom: Édesanyám megszületése óta állami gondozott volt 21 éves koráig. Szülei,rokonai nincsenek. Édesanyám 92-óta 50%-os szociális járadékos a veséje miatt. Járadéka:27.000 Ft.
Édesanyám az mellett dolgozik  6 órásként 43.000 Ft a fizetése. Összesen: 70.000 Ft-ból élünk 2 főre.
Édesanyám megszületésem óta egyedül nevel nekem sincsenek rokonaim. Én 93-óta tartósan vesebeteg vagyok. Diagnózisom: Pyelonephritis reflux VUR II. (Állandó vesemedence gyulladás). Állandó urológiai gondozás alatt állok. Sajnos szomorú hogy mostantól 2009.02.06-óta napi 5 szőr ön katéterezem magam, Havi 150 db egyszer használhatós. Katéter neve: Easicath. És állandó gyógyszeres kezelés alatt állok. Gyógyszereim neve: Omipro 1x1, Myderison 2x1. Ezek közgyógy igazolásra mennek.
Havi sprayt és a steril kesztyűt édesanyámnak kell meg vennie. Kevés fizetéséből.
 Negyed évenként kapok rendkívüli szociális segélyt. Ami 5.000 Ft.  Mind valós az élet helyzetünk azért írjuk le, hogy tisztán lássák a dolgainkat.hogy tisztességes, becsületes család vagyunk. Nagyon szépen meg kérjük önöket. Bár mit szívesen el fogadnánk. Sokat éhezünk. E-on-nál már végrehajtás alatt állunk.  Pétávnál is tartozásunk van. Hitelekből veszünk ennivalót. Nagyon padlón vagyunk.
 Aki tud kérem segítsen rajtunk. 
 2 szobás önkormányzati bérlakásban lakunk ketten. Rezsi igen húzós. Ruházkodásra sem telik évek óta. Aki nincs benne az nem tudja hogy kell így élni. Aki tud kérem segítsenek rajtunk! Hálásak lennénk érte.
 Fejlődési rendellenesség nem gyógyítható! Lakbérnél is tartozásunk van. Nyitott gerincem és Izomsorvadásom is van!
Előre is köszönjük!
 
 



Támogatás kérése adósságkezelésre és műtétre

Próbálok úrrá lenni önsajnálaton, keserűségen, büszkeségen és tömören összefoglalni mondanivalómat. Csak röviden, egyszerűen.
Túl egy 20 éves  - sikertelen - házasságon és egy 10 éves, szintén elhibázott kapcsolaton, 57 éves koromban kötöttem össze sorsomat egy asszonnyal, akinek 3 gyermeke van és válófélben volt férjétől.
Szerettem volna új életet kezdeni vele. 2007-ben OTP bankkölcsönt vettem fel, hogy önkormányzati bérlakásomat felújíttassam, néhány bútort vásároljak.
Ekkor jöttek a csapások.
2008-ban érelzáródásom keletkezett mindkét lábamban, amely súlyos fájdalmakkal és munkaképességem csökkenésével járt.
Páromat elbocsátották munkahelyéről, ma is munkanélküli.
Emellett a gazdasági válság, a hitelkamatok drasztikus emelkedése ahhoz vezettek, hogy a banki tartozásomat nem tudom fizetni és jelentős köztartozásom ( lakbér, távhő, villany ) keletkezett.
Közalkalmazott vagyok, szakmámban nincs paraszolvencia.
Minden erőmet összeszedve ellátom munkámat, de már több hónap tapasztalata alapján egyértelmű, hogy külső segítség nélkül nem tudok úrrá lenni nehézségeimen.
Minden lehetséges segítséget - önkormányzati adósságkezelési program, banki hiteltartozásom átütemezése, baráti kölcsönök kérése - igénybe vettem. Mindenfajta luxusnak minősíthető kiadásomat lefaragtam. Eladtam használt ( 15 éves ) gépkocsimat.
Mindezek ellenére az adósság-spirálból képtelen vagyok kiszabadulni.
Édesapám, aki számomra a világ legszeretetreméltóbb embere volt, halálos betegsége idején, amikor elviselhetetlen fájdalmai voltak (tüdőrákos volt ) egyik reggel azt énekelte nekem, "A zsidónak nincs Krisztusa, nincs is annak mennybe jussa. Sej-haj igyunk rája, úgyis elnyel a sír szája".
Apám félzsidó volt, édesanyja révén.
Egész életében nem sokat beszélt erről, dolgozott rogyásig a családjáért, szerette  a verseket és a feleségét, gyermekeit - és utált mindenfajta diktatúrát.
A zsidó identitás kérdése számomra is csak 45 éves korom felett merült fel, de elhessegettem magamtól. Pedig tudom, hogy ez megkerülhetetlen dolog. Amikor a legelesettebbnek érzem magam, nincs közösség, ahová tartoznék.
Legidősebb gyermekem, László,  talán nem véletlenül lett történész, nem véletlenül választotta kutatási területének a magyarországi holokausztot. Doktori disszertációját ebben a témakörben írta. Most éppen Izraelben van egy konkresszuson, ahol ő is előadó. Nagyon büszke vagyok rá.


Alább pedig a tanácstalanságaim:

Banki és közüzemi tartozásaim meghaladják a hárommillió forintot.
Mókuskerékben vagyok: bevételem havi kettőszáz ezer forint, a bank havonta százezret vesz le belőle, így nem jut ötünk megélhetésére és a tárgyhavi számláinkra. Ha fizetek a közüzemi tartozásokból, nem tudja levonni a bank a tárgyhavi törlesztőrészleteket és újabb büntetőkamatokkal terhel. Egyetlen kiút lenne, ha visszafizetném a banknak a hiteleimet és fizetésem megmaradna megélhetésre és a tárgyhavi közüzemi számláimra. Sajnos túl nagy összegre növekedett a bankhitelem a féléves részletfizetés szüneteltetés és a késéssel fizetett havi törlesztőrészletek büntetőkamatai, valamint a bankválság miatt, napról napra emelkedik továbbra is ahelyett, hogy csökkenne, évek óta fizetem, mégis több, mint amennyi eredetileg volt, jelenleg kb. háromillió forint. Sürgős lenne egyensúlyba állítani anyagi helyzetemet, mert érelzáródásomat meg kell műttetnem, viszont nem tudok táppénzre menni, míg nincs stabil anyagi hátterem.

Első körben, azaz napokon belül kb. 500.000 forintra lenne szükségem, ezzel a hátralékkal már április, május óta tartozok a közüzemi szolgáltatóknak májusi, júniusi, júliusi lakbér, távhő, víz, villany, gáz, telefonhátralék, fizetéselőleg, egyéb magánhitelek, lejárnak a határidők, ezen felül régebbi távhőtartozásom 600 000 forint, melyet szintén törlesztenem kell, bankhiteleim egyes részleteivel is csúszok, mindez azt jelenti, hogy pár héten belül az 500.000 forinton felül további 500.000 forintra lenne szükségem. Ezzel az összeggel, ha sikerülne megkapnom támogatásként, lerendeződnének tartozásaim, de a bankhitelek havi törlesztőrészletei mellett, szóval a havi százezer forint levonás mellett továbbra sem tudnám kifizetni havi közüzemi tartozásaimat a szerény megélhetésünk mellett, továbbra sem jutna gyógyszereimre, s nem tudnék elmenni operációra. Azért, hogy a hárommillió forintot meghaladó bankhiteleinktől is megszabaduljak a fizetésem megmaradása érdekében, nem egymillió forintot kellene kérnem, hanem 4-5milliót, pontos összegről a banktól tudok információt szerezni, mivel folyamatosan terhelik a tőketartozást büntetőkamatokkal, az összeg naponta változik, emelkedik. Természetesen mindegyik közüzemi szolgáltatótól és a banktól is kérni fogok aktuális igazolást tartozásaimról amennyiben ezt Önök és a Támogatók kérik és rendelkezésükre bocsátom ezeket, majd ezt követően a befizetett összegekről szóló bizonylatokat is.

Előre is nagyon, nagyon szépen köszönöm minden segítségüket!
Tisztelettel és üdvözlettel



Fotókiállítás

Egy nagyszabású fotókiállításhoz lenne támogatásra szükségem. 61 éves vagyok. 50 éves koromtól fotózom. Volt már 11 sikeres kiállításom, többekközt a Bálint házban is. Ezeken a kiállításokon nem volt belépődíj, teljesen a saját költségemen  rendeztem őket. Akkor könnyebb volt ingyenes kiállító termet találni és a képeket magam készítettem 18x24 méretben. Most már nagyobb képméretet kérnek, amit én itthon nem tudok elkészíteni. Kb. 100db  képet szeretnék kiállítani. Ennek az elkészítési költsége mérettől függően 200-300 ezer forint. Jelenleg nincs még kiállítási helységem sem, ha ebben is tudnának segíteni nagyon megköszönném. A kiállításon lehetne belépő díjat szedni, és az összegyült összeget vissza fizetném a kuratóriumnak. A képeket is fel lehetne ajánlani megvételre. Sokak szerint a természet képeim olyanok, mint egy festmény. Képeim témaköre: természet, zsidóság életéből ellesett képek, építészet, városképek, zsinagógák.
Segítségükben reménykedve, üdvözlettel:    Verő Katalin
                                                             nyugdíjas mérnök-tanár /1995 óta vagyok leszázalékolt nyugdíjas/


Segítség kérés

Kedves segítőkész emberek! Mi egy 5 gyermekes család vagyunk , útban a 6.baba.Sajnos a párom 3 hónapja elveszítette az állását és azóta nem találtunk neki másik munkát. Albérletben lakunk aminek a havi dijja rezsivel 70000 forint.Mire ezt kifizetjük sajnos élelemre,ruhára a gyerekek iskoláztatására alig marad pár forintunk. Soha nem voltunk gazdagok,de amióta a páromnak nincs munkája sajnos kilátástalan a helyzetünk. Nagyon szégyeljük a helyzetünket és ,hogy idegen emberekhez fordulunk segítségért,de sajnos már nincs más választásunk.Kérem aki tud segítsen nekünk  , minden segítséget örömmel fogadnánk. Öszinte tisztelettel: Amdrea és Zoltán       


Tehnica Schweiz / László Gergely: Jad Hanna – A kollektív ember, Videó / fotó / interjú kiállításprojekt, 2008–2010, Ernst Múzeum, 2010. november 6-december 31., kurátor: Páldi Lívia

Izrael egyik legismertebb, elkötelezett baloldaliságáról híres kibucát az arab-izraeli háborúban elfoglalt területek határán, a Jordán Királysághoz tartozó Tulkáremhez közel alapították 1950-ben Holokausztot túlélt magyar fiatalok és nevezték el, a szintén magyar származású, Hanna Szenes hősi emlékére Jad Hannának. Az alapítói között volt László Gergely anyai nagyanyjának húga, és férje, akik mind a mai napig a kibuc területén laknak.

László Gergely az elmúlt években többször töltött hosszabb időt Jad Hannában, ahol tanúja lett az Izrael kialakulását és fejlődését meghatározó közösségi létforma megszűnésének, illetve átalakulásának. A Jad Hanna - A kollektív ember ennek a több éves gyűjtőmunkának az eredményét rendszerezi. Egy közösség (eddig feldolgozatlan) történetének személyes elbeszéléseken és archív anyagokon keresztül történő rekonstrukciója, ahol kaleidoszkópszerűen rendeződik egybe számos nézőpont, (élet)történet, vallomás, megmutatva a kutatás és dokumentálás folyamatát is.



Tehnica Schweiz / László Gergely: Jad Hanna – A kollektív ember, Videó / fotó / interjú kiállításprojekt, 2008–2010, Ernst Múzeum, 2010. november 6-december 31., kurátor: Páldi Lívia

Izrael egyik legismertebb, elkötelezett baloldaliságáról híres kibucát az arab-izraeli háborúban elfoglalt területek határán, a Jordán Királysághoz tartozó Tulkáremhez közel alapították 1950-ben Holokausztot túlélt magyar fiatalok és nevezték el, a szintén magyar származású, Hanna Szenes hősi emlékére Jad Hannának. Az alapítói között volt László Gergely anyai nagyanyjának húga, és férje, akik mind a mai napig a kibuc területén laknak.

László Gergely az elmúlt években többször töltött hosszabb időt Jad Hannában, ahol tanúja lett az Izrael kialakulását és fejlődését meghatározó közösségi létforma megszűnésének, illetve átalakulásának. A Jad Hanna - A kollektív ember ennek a több éves gyűjtőmunkának az eredményét rendszerezi. Egy közösség (eddig feldolgozatlan) történetének személyes elbeszéléseken és archív anyagokon keresztül történő rekonstrukciója, ahol kaleidoszkópszerűen rendeződik egybe számos nézőpont, (élet)történet, vallomás, megmutatva a kutatás és dokumentálás folyamatát is.



Segítsenek kérem

Kedves felhasználók!!!
Egy három gyermeket nevelő édesanya vagyok .
Sajnos párom 5 hónapja elvesztette állását és csak az én keresetem van ami több mint kevés,
az albérlet fizetésére és a minden napi megélhetésre,kérném önöket segítsenek egy családon aki kilátástalan helyzetbe került.

Bármi nemü támogatás nagy segítségünkre lenne

Elöre is köszönöm
Timi



Bánkitó fesztivál és közösségi fórum

Idén másodszorra rendezi meg a Marom a Bánkitó fesztivált. A rendezvény célja, hogy olyan műhelyeket, találkozásokat, kulturális és művészeti programokat hozzunk létre közösen, ahol a zsidóság, cigányság és más kisebbségek (pl. szlovák kisebbség) aktív résztvevői, csoportjai bemutatkozhatnak és közösen gondolkodhatnak a ma számukra legaktuálisabb kérdésekről.

A Magyar Micve honlapon keresztül első sorban a műhelyek, beszélgetések költségeire szeretnénk támogatást kérni. További információ a honlapunkon: www.tekerjatora.hu



Gyermekek tanulmányainak támogatása

Két gyermekünk jár a Lauder Javne Iskolába. Szorgalmas és tehetséges gyerekek.

Az ő tanulmányi költségeikhez szeretnék támogatást kapni, hálás köszönettel.

A családunk egy egészségügyi kiadói szerkesztői fizetésből él, igen nehezen. a férj tartósan munkanélküli. 



Szakmai gyakorlat Izraelben

Tisztelt Támogatók!

22 éves harmadéves hallgató vagyok, nemzetközi gazdálkodás szakon. A szakmai gyakorlatomat nagyon szeretném Izraelben tölteni. A lehetőséget Izrael állam biztosítja a MASA ösztöndíj és a Career Israel program keretében.

Anyagi helyzetünkből kifolyólag megkaptam a legmagasabb ösztöndíjat, 5000 USD-t. Azonban ezt az összeget letétben kell hagynom és csak az 5 hónapos program végén kapom vissza, tehát 2011 január végén.

Egy álmom válhatna valóra, ha eltölthetnék Tel Avivban néhány hónapot. Mindössze kölcsönbe kérném ezt a körül-belül 1-1,1 millió forintot és a program lejártakor azonnal visszafolyósítanám.

Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget!



4 gyerekes anyuka vagyok,aki már nem lát kiutat!44 éves optimizmusom eltűnőben van!

Nehéz lenne az életemet leirni, miért és hogyan kerültem ide.Van 3 nagy fiam,2 egyetemista,egy középiskolás és egy pici kislányom  1 éves.

Az élet össze-vissza dobált. Nincs otthonunk,nincs pénzünk és most az egészségemnek is vége.Megműtik a fülemet, komoly műtét lesz, beteg a gyomrom, a szivem, autoimmun beteg is vagyok....magasvérnyomás....és nem sorolom. Nincs egy perc, hogy ne fájna valamim. Mondhatják, nem kellett volna szülni 43 évesen.....ez világnézeti kérdés, meg az emberi sziv érti csak. Nem magyarázkodom. Röviden. A volt férjem,eljátszotta mindenemet, erről csak utólag értesültem. Egy táska cuccal kezdtem előlről. Most 2 gyerek van már csak velem, Andris16 éves és a pici. A pici apja,Őt nagyon szereti, de mivel nincs munkája, nincs semmije neki sem, depressziós, és rajtam vezeti le. Nagyon nehéz még az ő terhét is cipelnem. Most egy kisvárosban élünk, albérletben 2 nap múlva műtenek és 1000ft-unk van. A párom nem mehet dolgozni, mert nincs senkink, ki lesz a picivel? NAGYON KÉREM SEGITSENEK!



Izraeli szellem ma 2000-2010 Kőbányai János interjúi című kötet megjelentetése

Az interjúk 2001-től 2010-ig készültek – néhány kivételt leszámítva mind héberül. Az interjúk kérdései az izraeli és a zsidó kultúra problémáit és útkeresését firtatják, hangsúlyosan kiemelve azt, amit a magyar kultúra hozott a szemünk előtt kibontakozó, páratlanul régi-új, s erősen pulzáló izraeli kultúrába. Közben érdekes művész- és tudósportrék, egyéniségek életútjával is megismerkedhetünk, hogyan alakult pályájuk, s milyen háttérből, hogy ezt az ős-új országot reprezentatívan képviselhetik.

Az interjú-esszék alanyai: Slomo Avineri, társadalomtudós, Aharon Appelfeld, író (témája a holokauszt), Sidra DeKoven Ezrahi, a holokauszt irodalom-disciplina egyik első művelője, A. B. Jehosua, író, André Hajdú, muzsikus, Itámár Jáoz-Keszt, költő (a magyar irodalom egyetlen magas nívójú tolmácsolója), Mira Zakai, vilghírű énekesnő és muzikológia professzor (Patai József unokája), Menashe Kadishman világhírű szobrász és festő.

A kiadást kétharmad részben saját erőből valósítjuk meg.



Beteg kislányunknak kérek segítséget

Kedves Hölgyem, Uram.

Kislányunknál 3 éve diagnosztizáltak enyhe fokú epilepsziát, azóta gyógyszert szed és terápiára szorul.

Idén feleségem munkanélküli lett, így jelentős része a megélhetésünknek kiesik. Én minimálbérért dolgozom váltott műszakban 12 órákat.

A kislány terápiájának kifizetésére már nem marad pénzünk, pedig szüksége van rá,hogy állapotát megfelelő szinten tudjuk tartani.

Kérem Önöket, segítsenek nekünk,hogy ki tudjuk fizetni a terápiáját, ami havi 20.000 Ft-ba kerül.

Másnak ez nem túl nagy összeg, nekünk most viszont jelentős anyagi megterhelés.

Azért kérném 3 havi terápia támogatását, mert addigra reméljük ismét munkába tud állni feleségem. Mindent megteszünk ezért.

Kérem, ha segíteni tud, a plaszlo76@hotmail.com-on vegye fel velem a kapcsolatot.

Szívességüket Isten áldásával köszönjük!

László



segitseg

A Maurer Alapítvány egy Szatmarnémetiben bejegyzett alapítvány.

Fő tevékenységünk a szívbetegek védelmezése és segítése, de sajnos lehetőségeink korlátozottak, és ezért bármilyen segítséget, adományt szívesen fogadunk. Most különösen nagy szükségünk lenne egy beteg kivizsgálására Budapesten egy speciális szívklinikán, ami körülbelül 150 000 Ft-ba kerül. Ehhez kérünk segítséget.

Köszönjük!

Weboldalunk: http://www.fundatiamaurer.eu/

 



S.O.S kérés

Novemberben közölte munkáltatóm, hogy határozott idejű szerződésem nem hosszabbítja meg, így decemberben fizetés nélkül maradtam.
Párommal és 8 éves kislányommal albérletben lakunk, párom fizetése jelenleg az albérletre elég és a rezsi egy részére, de azon felül ebben a hónapban semmire nem marad pénzünk.
Közeleg a karácsony és bele sem merek gondolni,hogyan fognak telni az ünnepek, mert a kieső jövedelem hiányában hiába van már megírt levél a Jézuskának, még fára sem telik.
Munkát szerencsére már találtam, és senki jószívűségét kihasználni nem szeretném.
Mi csak átmenetileg szorulunk segítségre, és a felajánlott összeget szeretnénk majd visszafizetni.
Mindössze 150.000 Ft-ra lenne szükségünk, hogy az első fizetésemig az új munkahelyemen megéljünk, és szerény karácsonyt biztosíthassunk kislányunknak.

Minden segítséget hálás szívvel köszönünk!
 
Dórika, Tímea és László


Hitelkönnyítés

A köveztkező támogatási kérelemmel az adományozókhoz: 
Feleségemmel mindketten nyugdíjasok vagyunk, egyikünk rokkantnyugdíjas. 

A történetünk, amely miatt ebbe a szerencsétlen helyzetbe kerültünk, úgy kezdődött, hogy az egyetlen gyermekünk 2005.júliusában váratlanul elhunyt. Itt hagyott egy feleséget és kettő kisgyermeket (akkor 5 ill. 1,5 évesek). A feleségnek vissza kellett menni dolgozni, mivel a felépített házukat is kölcsön terheli, és a gyerekeket is el kell tartani és felnevelni.

 

2006. júliusában megvásároltuk egy ingatlant 14.000.000,- forintért úgy, hogy 12.000.000,- forint hitelt vettünk fel az ingatlanra, azért, hogy ide tudjunk költözni és segíteni tudjuk a családfő nélkül maradt családot. Ezért jó pár elítélő bírálatot is kaptunk.

2008. augusztusban hitelkiváltás történt, de előtte kifizettünk annyit, hogy 9.204.000,- Ft jelzálog maradt az ingatlanon. Egy évig csak a kamat és a kezelési költség terhelt „volna” bennünket 428 CHF összegben havonta, utána kb. 920 CHF a havi törlesztés. Júliusban kérelmet nyújtottunk be az AXA Bankhoz valamilyen könnyítés végett. Annyit közöltek, hogy még 6 hónapig fizethetjük a kamat és kezelési költséget, de 2010. márciustól már jóval 900 fölötti CHF terhel bennünket (a 6 hónapra jutó kieséssel együtt), hacsak nem tudunk valamilyen összegű előtörlesztést befizetni. De még azt az összeget is 4% büntetőkamat terheli.

 

Nagyon nagy szüksége van a családnak a segítségünkre, - a kislány már iskolás, a kisfiú óvodás, - mivel a gyermekek gondozását csak a segítségünkkel lehet megoldani. Mindketten nyugdíjasok vagyunk, kettőnk nyugdíja 184.900,-Ft, ezt számlára kapjuk, ebből márciustól már nem tudjuk már fizetni a havi 165.000,-Ft törlesztést. Ha pedig bedől a hitelünk, akkor még tető sem lesz a fejünk fölött mindezek után.

 

A kért összeg 1.800.000,-Ft (ez kb. 10.000 CHF kiváltását tenné lehetővé) és csökkenne a havi törlesztés.

 

Érvényesség időpontja: 2010.március 1.



Segélykérés

Tiszelt Támogatók!

 

70 éves beteg, nyugdíjas (47 000 Ft) nő vagyok.Egész idáig megpróbáltam magamat fenntartani kézi kötésekből, piacozásból, de sajnos hasztalanul, mert már nincs rá szükség.Amit tudtam (fényképezőgép, varrógép) pénzzé tettem, de már nincs más, amit eladhatnék.Ezáltal a közüzemi díjak befizetése is több hónapja elmarad.

Nagyon kérem Önöket, hogy amennyiben lehetőségük és módjuk van, úgy támogassanak.

Őszinte tisztelettel:Szőkéné Uray Gabriella

 



Kertész Imre 80. születésnapjára

 

A Múlt és Jövő Kiadó két kiadvánnyal készül megemlékezni Kertész Imre 80. születésnapjáról:

1./ Heller Ágnes: Kertész Imre – négy töredék (Heller esszéi Kertészről) önálló kötet.

2./ Múlt és Jövő folyóirat 2009/3-as Kertész száma (benne többek között egy rész Kertész készülő könyvéből, a vele készült interjú, kedvenc írójától, Szomory Dezsőtől egy publikálatlan dráma. Kertész méltatása egy angol és egy amerikai professzor tollából.



Ádám világgá megy - Bibliai mesék című mesekönyv

Olyan bibliai mesekönyv kiadásán dolgozunk, mely gazdagon illusztrált képi világával és modern nyelvezetével már az óvodás gyerekek érdeklődését is felkelti. A kötetben tíz mese szerepel majd, melyek egy-egy bibliai alakot ismertetnek meg a gyerekekkel. A könyvben a mesék kronológiai sorrendben mutatják be az alakokat, így jutunk el az első kötetben Ádámtól egészen Jákobig.

Azt gondoljuk, hogy a Magyarországon ma kapható legtöbb bibliai képeskönyv szövegében, illetve képi világában nem az óvodás korúakat célozza meg, miközben mindannyian tudjuk, hogy talán legtöbbet ebben a korban olvasnak a szülők gyerekeiknek.

Ennek a könyvnek a megvalósításához kérjük a támogatásukat.



A „Balsors lovagjai” könyv elkészítése

A „Balsors lovagjai” c. könyv elkészítéséhez keresek támogatást. A rendkívül újszerű mű széles kutatói és és alkotói munkát igényel, melynek elvégzéséhez egy asszisztensre is szükségem van. A Magyar Micvén keresztül igényelt támogatás nagyobb hányadát, mintegy  70 %-ot egy jól képzett, angolul jól tudó, széles látókörű munkatárs számára igényelem, kisebb részét saját munkámhoz.

A tervezett mű rövid tartalmi kivonata: Nagytiszteletű apámmal  /lásd. Sorel ház  c. könyvben Sorel alias Salamon  Mihály valódi látogatása V. Gusztáv svéd királynál 1946. májusában/?nbsp; felkeressük  a történelem számontartottjainak legjelesebbjeit: egyházi  és politikai vallások alapítóit, birodalom alapítókat, hadvezéreket, a múlt és jelen reménybeli inkvizítorait, szellemi vérengzések filozófusait.

Udvariasan kérdezzük őket miért tették amit tettek? Napjaink tanúsága szerint mindegyikük bebizonyítja, hogy következmények ellenére mindahány történelmi nagyságnak igaza volt, van és a jövőben, vagyis a történelmi emlékezetben is igazuk lesz!!!!  Nagytiszteletű apámmal mi pedig azt kérdezzük a nagyuraktól, hogy ha mindegyikük jól, sőt hősiesen működött, akkor emberi fajtánk miért tántorog a szakadék szélén? 

Bár tisztelettudóan kérdezünk (Isten ments a pökhendiségtől) a meglátogatott nagyságok üldözőbe vétetik a kérdezőket. Az üldözötteket a kérdezőkhöz csatlakozó gyermek-légió menti a veszélyekből… 

Stílus: Mintha a Sorel ház, A menyegző hangulata és stílusa lenne. Az említett könyveket első megjelenésük óta idehaza és külföldön középiskolások és tanáraik, orvosok és más élet-foglalkozásúak “oldal-szimpátiától” függetlenül olvassák.



Iskoláztatási támogatás kérés

5 gyermekes család legnagyobb fiának iskoláztatásához kérnék segítséget, mert 2 gyereket már sajnos anyagi lehetőségek hiányában el kellett szakítani az identitásuknak és fejlődésüknek is nagyszerű keretet biztosító Lauder iskolából, de a legnagyobb fiúnknak már csak 2 éve van az érettségiig. Számára azért is fontos ez az iskola, mert csak itt tanulhat hébert iskolai keretek közt, és ehhez, a judaisztikához, és eddigi tanáraihoz is nagyon ragaszkodik. Adományukat előre is nagyon köszönöm! egy édesanya

 



Bódvalenke - Freskófalu

Különleges projekt támogatásához kérünk segítséget.


A projekt lényege, hogy Bódvalenke (egy Aggtelektől kb. 10 km-re lévő 200 lelkes, 90 százalékban romák lakta, mélyszegénységben élő kis falu) lakosai egy tehetséges cigány festőművész, Horváth János vezetésével és tervei alapján a házak falára életükről, álmaikról, meséikről szóló freskókat készítenek, ezzel összefüggésben rendezik a falut és megteremtik a turisták fogadásához szükséges alapvető infrastruktúrát. Az első (tanulási) fázis után más, nem csak magyar roma festőket is meghívnak, és ezzel Bódvalenkét egyedülálló roma közösségi művészeti alkotássá és egyben turisztikai célponttá teszik. A projekt részletes leírása a www.bodvalenke.eu honlapon található. A faluról és a festésről a hvg.hu adott közre képriportot: http://hvg.hu/nagyitas/20090708_bodvalenke_nagyitas.aspx.
Ez a projekt több évig fenntartható módon biztosít munkalehetőséget a falu valamennyi munkaképes lakójának, de sokkal több is ennél: ha megvalósul, Európában teljesen egyedülálló olyan művészeti alkotás jön létre, amely az egész roma közösség önkifejezése lehet, egy olyan alkotás, amelyre büszkék lehetnek – úgy véljük, ennek a jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni a mi előítéletekkel terhelt társadalmunkban.
Ha a projekt megvalósul:
 
-         folyamatosan munkát biztosítunk legalább 40 főnek (tekintettel a projekt tervezett további fázisaira, ezek a munkahelyek a későbbiekben is megmaradnak);
-         elindul legalább 3-4 ígéretes kisvállalkozás;
-         kialakul egy kis helyi piac (háztáji gazdálkodás);
-         létrejön egy egyedülálló közösségi műalkotás, ami egyszerre turisztikai látványosság és egy közösség önkifejezése, kultúrájának bemutatása;
-         változik az életmód, jelentősen javul az életminőség és a falu egészének egészségi állapota;
-         jelentősen javul a fiatalok tanuláshoz való viszonya, javulnak életkilátásaik;
-         a megvalósítás jó példával szolgálhat, ami más településekre is kihatással lehet;
-         kialakul egy öntudatos, magában bízó, dolgos közösség.
 
Az eddig összegyűlt támogatásoknak köszönhetően az első kb. 15 ház javítására, vakolására és festésére megvan a pénzünk. Pályázatot nyújtottunk be a lápra épült, és állandó közegészségügyi veszélyforrást jelentő házak lakóinak átköltöztetésére és a kézművesház kialakítására. Azonban éppen a fenntarthatóság érdekében legfontosabb beruházásokra (kisvendéglő, camping, asztalosműhely felszerelése,  valamint a helybéliek foglalkoztathatóvá tételére, a képzési programokra) még nem sikerült összegyüjtenünk a pénzt.
A projektet az Európai Műhely Kulturális és Közművelődési Társaság vezeti.
 
 
Support is requested for the implementation of a unique project.
The inhabitants of a tiny and extremely disadvantaged village, Bódvalenke, in the North-East of Hungary, close to the well-known tourist destination, Aggtelek, 90% of whom are Roma  decided to break out of deep poverty: lead by and based on the designs of János Horváth, a talented Roma painter, they will decorate the walls of the houses of the village with murals depivting the life, legends, dreams, sorrows and desires of the Gipsy; in relation to this they will tidy up the village and create the basic infrastructure needed to receive tourists. After the first (learning) phase, other, not only Hungarian Roma painters will also be invited, and through this they will transform Bódvalenke into a unique work of communal art, an oően-air exhibition of European Roma painting and thereby a tourist destination. The detailed description of the project is available in English at www.bodvalenke.eu. A photo report on the village and on the work underway has recently been published at: http://hvg.hu/nagyitas/20090708_bodvalenke_nagyitas.aspx.
The project creates job for all the inhabitants of the village capable of work, in a sustainable manner, for years to come, but is a great deal more: if implemented, this unique Roma artwork (and the locals presenting ordinary Roma culture) could be symbolic in the battle against prejudice, partly by creating something that the Roma community can be proud of, and partly by opening up this culture to the world at large. We believe the significance of this symbolic nature of this project cannot be sufficiently underlined in today's Hungarian society burdened with preejudice and racism.
If the project is implemented:
 
-         we shall be able to provide work for at least 40 people (in view of the planned subsequent phases of the project, these jobs would be retained also in the future);
-         at least 3-4 promising micro businesses can be set up;
-         a small local market will be launched (local gardening, livestock);
-         a unique communal work of art will come into being which is a tourist attraction and the self-expression and presentation of the culture of a unique community at the same time;
-         the lifestyle of the village will be transformed with substantial improvement in the quality of life and health conditions of the entire village;
-         there will be a substantial improvement in the attitudes of the young towards learning and in their prospects;
-         a good example will be created which may have an impact on other settlements;
-         a confident, industrious community conscious of its value will come into being.
 
Thanks to the donations received to date, we now have the money for the repair, plastering and painting of some 15 houses. We submitted an application for moving the inhabitants of the houses built on the moors constituting a constant threat to public health and for the implementation of the house of arts and crafts. But we have not yet managed to raise the funds for the investments neded precisely with a view to sustainability (small restaurant, camping, equipping a joiner's workshop, and training to make the locals employable).
 



Mózes imája - Sábeszi imakönyv

2006-ban adtak ki Alapítványunk az EMIH Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel közösen a Mózes imája - Sábeszi imakönyv című 350 oldalas imakönyvet, melyben megtalálható minden fontos, péntek délután és este mondott ima héberül, modern magyar fordításban és fonetikus átírásban, hogy ennek segítségével minden magyar ajkú zsidó részt tudjon venni a péntek esti imában.

 Az első kiadás példányai az elmúlt 3 év alatt mind elfogytak, és könyvünk sokat keresett hiánycikké vált. Ennek pótlására tervezzük a második kiadást, melynek költségeihez keresünk támogatókat.



Hétes Tábor - Esélyteremtő nyári alkotótábor hátrányos helyzetű roma gyerekeknek

Bódis Kriszta dokumentumfilm rendező és önkéntes segítői 2006 óta évről évre próbálja mevalósítani a hétesi nyári alkotótábort, amely a Hétes telepen (Magyarország egyik legszegényebb ózdi roma telepén) 80 családot, közel 400 embert, főként gyerekeket érint. A Hétesben emberhez méltatlan kötülmények között élnek az emberek, és ez kilátástalanná teszi a jövőjüket. Az ott élő gyerekek soha sem jutnának el táborba, gyakran még az iskolából is kimaradoznak. A mostoha körülmények miatt a gyerekek betegeskednek, lemaradnak az iskolából, ezért külön megbélyegzik őket. Külső segítség nélkül gyakorlatilag nincs esélyük saját életük jobbá tételére.
Célunk:
A program célja segíteni az ott élő, szociálisan lehetetlen körülmények között lévő gyermekeket és fiatalokat. A gyermekeken keresztül foglalkozik a család egészével, speciálisan a nőkkel, azon belül a fiatal anyukákkal. Az alkotótáborban próbáljuk a gyerekek szociális, mentális és lelki állapotát javítani, öngodoskodásra neveljük őket, és a pozitív énképet erősítjük bennük.
Programunk:
Egy hetes esélyteremtő nyári alkotótábor, augusztus 20 - 27, szakmai vezetők és önkéntesek segítségével.
Az alábbi különböző munkacsoportokban foglalkozunk a gyerekekkel/ fiatalokkal: kézműves csoport, festő csoport, fotós csoport, játék-, és dokumentumfilmes csoportok, óvodai és iskolai felzárkóztató csoportok, tánc csoport, sport csoport.
Esténként interaktív közösségi esteket tartunk, ahova roma és nemroma vendégművészeket is hívunk.
Az egy hét alatt élelmiszerrel is segítjük a telep lakóit, a gyerekeknek elsősorban egészséges (általuk nem megszokott) ételeket, gyümölcsöket és vitaminokat osztunk. A tábor ideje alatt végig fenntartunk egy ún. "tábori konyhát", ahol az egész közösségre főzünk.
Mit szeretnénk?
Idén végre létrejön egy alapítvány, amely kimondottan a módszertan fejlesztését és a Hétes telepiek életét hivatott segíteni,de a hivatalos átfutási idő még eltart néhány hónapig, ami azt jelenti, hogy az idei tábor megvalósítására még nem tudunk pályázatokból pénzt szerezni.
Nagyon fontos lenne, hogy a táborok folytonossága ne szakadjon meg egyik évben sem, mert az az ottaniakat is elbizonytalanítja, hiszen külső segítséget senki mástól nem nagyon remélhetnek.

Ezért ha bárki, bármilyen anyagi vagy tárgyi hozzájárulással segíteni tud nekünk a program megvalósításához, azért nagyon hálásak vagyunk!

A legapróbb tárgynak is nagyon örülünk, és mivel létezik egy ideiglenes telephelyünk, ha kell, el is tudunk menni érte! Előre is köszönjük a segítséget!

Ha valaki olyan helyzetben van, hogy anyagi hozzájárulással is szeretne támogatni minket, akkor azt az az Irodalmi Centrifuga Alapítvány direkt erre a célra elkülönített alszámlaszámláján teheti meg! (A támogatóként regisztrált felhasználók közvetlenül láthatják a bankszámlaszámot a támogatás indításánál.)

Tárgyi adományokkal és további információval kapcsolatban hívható önkéntesünk:
Koródi Krisztina
30/ 639-4164
korodi.kriszti@t-online.hu


Limmud Magyarország Alapítvány

LIMMUD Magyarország

A konferenciák, szabadegyetemek, workshopok és tréningek jellegzetességeit, tanulás-típusait is ötvöző Limmud 28 éve indult útnak Angliából.

Néhány évvel ezelőtt magánszemélyek kezdeményezésére létrejött egy kis csapat, amely az angliai Limmud példáját alapul véve kidolgozta a program küldetését, kereteit. A Limmud elsődleges célja, hogy új tanulási módokat, utakat mutasson a zsidósághoz – a saját zsidóságukkal foglalkozóknak, s a nem zsidó érdeklődőknek egyaránt. A civil önkéntesekből álló magyar csapat, akik létrehozták Limmud Magyarország Alaptványt, ennek mintájára gondolta ki, hogy hogyan lehetne ezt a hazai kérdésekre, energiákra, témákra és tehetségekre szabni. A magyar zsidó közösségből kiinduló programként, speciálisan a mi számunkra.

A Limmud küldetése, hogy lehetővé tegye minden zsidó számára egy újabb lépés megtételét saját zsidó útján. A Limmud teret szeretne biztosítani ahhoz, hogy minden zsidó felfedezhesse saját zsidóságának sokrétűségét. A Limmud éppen ezért egy sokszínű és befogadó fórum, ahol a zsidó gondolkodás és hit teljes skáláját meg lehet tapasztalni. A Limmud többek közt a hagyományra, a közösségre, a kultúrára, a filozófiára, a vallásra, a történelemre, a politikára, és a művészetekre fókuszál.

Mára minden évben szervezünk egy háromnapos Limmud Fesztivált novemberben, de terveink között szerepel egynapos Limmud programok megvalósítása Budapesten és vidéki helyszíneken is. Évről évre egyre több tanulási lehetőséget szeretnénk felkínálni az érdeklődőknek.

A Limmud Magyarország Alapítvány a programok részvételi díjának 50%-át fedezi. Ehhez bármilyen jellegű és mértékű anyagi, vagy tárgyi támogatást szívesen fogadunk és természetesen önkéntesek jelentkezésére is számítunk.

www.limmud.hu

 

LIMMUD Hungary

                Limmud Hungary draws its inspiration from Limmud England, which, for the past 29 years, has played an important role in reviving interest in Jewish learning by encouraging people to share their Jewish learning in various formal and informal formats.

A few years ago, a small group of Hungarian Jews gathered together to create a Jewish learning environment on the English model. Limmud Hungary’s mission is to allow each Jew to take one step forward on their Jewish journey. Limmud does not seek to prescribe but rather to create a space in which all Jews can explore the various facets of their Jewish identity. Limmud is a diverse and inclusive forum in which you will experience the full gamut of Jewish opinions and beliefs. Limmud’s focus includes tradition, community, culture, philosophy, religion, history, politics, art and much more.

For the past three years, we have organized a three-day Limmud Festival every year, and we have also experimented with one-day Limmud programs.  In the future, we would like to offer more learning opportunities throughout the year.

We welcome any donations that would enable us to offer discounted tickets to the participants.

www.limmud.hu



Könyvkiadáshoz támogatás kérés

Életcserepek című fotókiállításom 2009 június 9-ig tekinthető meg a Bálint Házban. Szeretnék fotóimból egy képes könyvet kiadni. (A kiállítottaknál sokszor több arra alkalmas művészfotóm van.)

Azok a kiadók, akikkel tárgyaltam, csak saját előfinanszirozás keretében vállalják a könyv kiadását.

Tisztelettel keresem azon szponzorokat, akik anyagilag támogatnák a könyvem kiadását.



Szociális támogatás

Egy éves koromban szüleimet deportálták és nagyszüleimmel a budapesti gettóba kerültem. Bár szüleim túlélték a Holocaustot a háború után sajnos sosem tudtak a traumából felépülni, így életem nagy részét az ő ápolásukkal töltöttem. Emellett nem maradt időm és energiám komolyabb iskolák elvégézésére és a haláluk után megbetegedtem, így nem tudtam folytatni munkámat varrónőként. Családom nincsen, egyedül élek, és nyugdíjam több mint háromnegyedét a rezsire és a gyógyszerekre költöm.

 

When I was about a year old my parent were captured by the Nazis and I was brought to the gettho with my grandparents. Although my parent have survived, they have never recovered from thetrauma and I sepnt my life taking care of them. After my dear parents passed away, I got very sick and was unable to continue my work as a seamstress. I have no family,and I live alone. I spend almost 90 % of my pension (200 USD) on my gas, electricity bills and medication.



Heller Ágnes: Filozófiám rövid története könyvkiadás / Book publishing of Ágnes Heller: History of my philosophy

A Múlt és Jövő kiadó a "Filozófiám rövid története" című kötet kiadásával kívánja megünnepelni Heller Ágnes, mint legkedvesebb szerzőnk 80. születésnapját, akinek eddig 13 könyvét adtuk ki. Heller megírta élete fő tevékenységének összefoglalóját, filozófiai önéletrajzát. A méltó ünnepléshez tartozik a könyv megjelentetése, és festschrift helyett terveink szerint egy Múlt és Jövő folyóiratszámban ünneplik majd meg barátai a neves filozófust. A folyóiratban közöljük műveinek minden eddigit felülmúlóan pontos bibliográfiáját is.

Az ünneplést 2009. Június 4-8. között, a Könyvhét környékén szeretnénk megtartani, de ha nem sikerül, ebben a naptári évben bármikor.

Az évek óta anyagi nehézségekkel küzdő Múlt és Jövő könyvkiadó támogatókat keres a kötet megjelenítéséhez.

----------------------------------------------------------------

The book Jewish publishing house and journal "Past and Future" would like to celebrate the 80th birthday of Ms. Ágnes Heller philosopher by publishing the "Story of my philosophy" of the beloved author. There have been 13 books published by the "Past and future" from Heller, already. Now, Heller has written the summary of the main activity of her life, her philosophical autobiography. It belongs to the worthy celebration of the philosopher to publish the book and we are also planning a special issue of the journal that will also include the most up-to-date bibilogrpahy of the author.

The celebraion is planned between 4-8.June 2009, around the time of the Hungarian book faire, or later this year.

The Past and Future book publisher and journal is in need of financial support and waiting for contributions for realising the above activity.



Négy gyermekes család iskolázási támogatása

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy gyerekeink zsidó iskolába járva megismerkedjenek a zsidó hagyományokkal, melyeket nagyszüleik révén sajnos nem ismerhettek meg. Mind a négy gyermekünk óvodától kezdve zsidó közösségbe jár/járt (Benjamin, Lauder). Szeretnénk, ha ez a továbbiakban is így maradhatna. Súlyosan romló anyagi helyzetünk ezt azonban egyre kevésbé teszi lehetővé; ezért kérnénk a támogatást,havonta 100 ezer Ft. rt.

Köszönettel!

We consider it very important that our children go to Jewish schools so that they can be familiar with the Jewish traditions whcich were unfortunately not passed ont o them by their grandparents. All or our four children have  gone to a Jewish kindergarten (Benjamin, Lauder) We wich if this can remain like this. Unfortunately our financial status that is more and more problematic, allows us this less and less.

Thank you!

 

 



Segítség iskolai és zenei képzéshez

Édesapám hosszú betegsége és bekövetkezett halála után nehézséget okoz az iskolai költségek vállalása, és a zenei képzéshez szükséges eszközök előteremtése a családnak.

Bátyám a 6 éve működő Budapesti Zsidó Színházat vezeti, darabok írójaként és rendezőjeként, valamint szereplőként szolgálja a közösség kultúrájának fiatalokhoz szóló közvetítését, ezáltal a közösség megerősítését körükben.

Magam a Lauder Javne Közösségi Iskola Zeneiskolájának Z’mirim zenekara valamint a Davies Korner nevű magán indíttatású alternatív zenekar dobosaként és szövegírójaként továbbá szarvasi madrichként igyekszem ugyanezért tenni.

Fentiek mellett bátyámnak sincs jövedelme az amatőr színházból, és én sem tudok gimnáziumi és zeneiskolai tanulmányaim, valamint az átlagosan havi 4 fellépés mellett jövedelemteremtő folyamatos munkát felvállalni. Terveimben, a Konzervatóriumban való továbbtanulás szerepel, ami sok gyakorlást igényel.

Ezek miatt olyan támogató segítségére számítok, aki nem túl nagy, de folyamatos támogatást akar és tud vállalni.

-----------------------------------------------------------

After my father's long sickness and death it is a great difficulty for me to cover the expenses of my schooling and my musical education. 

My brother is the leader of the Budapest Jewish theater, and serves the community with writing, directing and acting in plays, that mediates Jewish culture to the youth of the community and serves the strengthening of the community feeling it among them. 

Myself is trying to do the same as the drummer and copywriter of the Z'mirim music group of the Lauder school, as member of theDavies Korner alternative music band, and as a madrich on Szarvas.

Besides, my brother does not have an income from the amator theatre and I cannot take a regular job next to my high school and musical studies and the monthly four gigs. I am planning to study in the Music Academy, that requirey a lot of practices.

For this I am expecting a the support of a donor that is not too much, but continuous.



18. Maccabi Világjátékok

Négyévente Izraelben kerül megrendezésre a Maccabi Világjátékok, melyre 2009-ben 18. alaklommal kerül sor. A világ legnagyobb zsidó rendezvényén és a világ harmadik legnagyobb sporteseményén több mint 60 ország, 7000 sportolója méri össze tudását 28 sportágban. A sportversenyeken túl cél Izrael megismerése, más zsidó fiatalokkal való találkozás, a zsidó kultúra megismerése, elmélyítése is.

Magyar csapat 1989 óta minden alkalommal részt vett a versenyeken és számtalan éremmel, helyezéssel tért haza. Ebben az évben 25 versenyzőt szeretnénk nevezni, 5 különböző sportágban.

A teljes csapat részvételi költsége 21.000.000.- Ft

250.000.- Ft támogatással egy sportoló főtámogatójává válik

400.000.- Ft támogatással egy junior sportoló főtámogatójává válik

750.000.- Ft támogatással egy kisebb csapat (torna vagy karate) főtámogatójává válik

2.000.000.- Ft támogatással a teljes csapat főtámogatójává válik

----------------------------------------------------------------

The Maccabiah is held in every 4the year. The next, 18th Games will be held in 2009 in Israel. This is the biggest Jewish and the 3rd largest sport event int he word, involving 60 countries, 7000 athletes in 28 different sports. Beyond the competition there are several possibility to discover Israel, to meet other Jewish people, to know the Jewish culture more deeply. The Hungarian team has participated every time int he Maccabiah since 1989 and came back to Hungary with loat of medals. We would like to send 25 athletes this year in 5 different sport.

The total budget of the team is 21,000,000 HUF.

250,000 HUF donation - You adopt one athlete.

400,000 HUF donation - You adopt one junior athlete.

750,000 HUF donation - You adopt a small team (karate or gymnastic)

2,000,000 HUF donation - You become the main sponsor of the Hungarian team.

 

 



Maccabi Sportnap - Yom Hatzmaut // Maccabi Sports Day - Yom Hatzmaut

A Maccabi Vívó és Atlétikai Club 2009-ben immár 4. alkalommal rendezi meg Sportnapját. Az esemény különlegességét az adja, hogy a résztvevők jelentős része nem vagy csak nagyon kis mértékben kötődik a zsidó közösségi élethez. Így ez a nap lehetőséget teremt számukra a közösségi élethez való kapcsolódásra. Másik különlegessége, hogy a sport, mint közös nyelv révén erre a napra megszűnnek az ideológiai különbségek.

A Sportnap nem csak a sportolásra nyújt lehetőséget. A zsidó szervezetek bemutatkozása, a táncház, a gyermekprogramok szórakozási lehetőséget is kínálnak.

A Sportnap időpontja 2009. május 10., vasárnap, helyszíne az ELTE sporttelepe (XI. kerület, Mérnök u. 35.)

Az esemény teljes költsége 3.200.000.- Ft.

50.000.- Ft támogatással egy sportág támogatójává válik

150.000.- Ft támogatással egy sportág és a gyermekprogramok támogatójává válik

------------------------------------------------------------------

The Maccabi Fencing and Athletic Club will organize the Sportsday 4th time in 2009. The speciality of this event is that the significant part of the visitors are not affiliated to the Hungarian Jewish Community. This day provides them an opportunity to be part of the community life. The second curiosity of the event is that the ideology differents are ended for this day by the sport as a common language.
Date is May 10, 2009, Sunday, location is ELTE Sport facility (11th district, Mernok street 35.)

Total cost of the event is 3,200,000 HUF.
50,000 HUF donation - You adopt one sport.
150,000 HUF donation - You adopt one sport and the children programs.
400,000 HUF donation - You will be a main sponsor of the event.
 

 



Bánki Tó Fesztivál és Alkotótábor / Jewstock Festival and Workshop

Idén negyedszerre kerül megrendezésre a Marom nyári összművészeti, multikulturális fesztiválja. Az eseményt több mint 15 civil, kulturális, művészeti és oktatási szervezettel közösen szervezzük.

2009-ben augusztus 6-8. között Bánk település ad otthont a fesztiválnak.

A tóparti rendezvényen lesznek zsidó, roma és szlovák vontakozású programok, zöld kerekasztal, gyermekprogramok, biciklisprogramok, civil kerekasztalok, sport programok valamint fiatal művészek, oktatók tartanak műhelymunkákat az érdeklődők számára.

A színes program a zsidó hagyomány, a kultúrák közötti párbeszéd, a környezeti tudatosság, fenntartható fejlődés és az előítéltementesség mentén szerveződik.

A koncertek, gyermekprogramok, beszélgetések, színházi előadások a kortárs zsidó kultúrán túl arab, cigány, magyar, szlovák, közel-keleti, izraeli és afrikai művészekalkotásait is magukban foglalják.

A szervezők fontosnak tartják továbbá a híres bánki nyári tábor hagyományához kapcsolódást, ahol Leveleki Eszter pedagógus rengeteg gyermeknek nyújtott felejthetetlen élmányt a háború utáni évtizedekben.

A fesztiválhoz szponzorokat, támogatókat keresünk!
A lehetséges támogatás formái: adó 1% / kiemelten közhasznú alapítványon keresztül / termékkel, szolgáltatással / készpénzzel.
Látogasson el weboldalunkra is: www.tekerjatora.hu illetve www.marom.hu

----------------------------------------------------------------

Jewstock is a wonderful creative Jewish camp in close contact to nature that is being organised for the 4th time this year, between 6-8th August 2009.
Programs focus on ecological consciousness, local history, multiculturalism and tolearnce.
This year Jewstock is going to be at Lake Bank, the location of the first summer camp in Hungary.
During the festival there will be 3 days worskhops led by prominent artists. Our aim is to increase the participation of young people from all over the world and establish the ultimate Alternative Jewish Cultural Festival in Europe.

We are searching for donors and sponsors!

www.bankitofest.org



Mentor kortárs segítő program / Big brother - big sister program

Napjaink nagyon bonyolult és sokszor átláthatatlan világában megnőtt a személyes segítők szerepe. A rászoruló gyermekek egyik közös jellemzője, hogy kirekesztődnek az iskolai ill. gyermekközösségekből. Azonban személyes segítéssel, ún. mentorálással nagy eséllyel képessé válnak a kortárscsoportokban és iskolai, ifjúsági közösségekben való érvényesülésre. A mentorálás lehetővé teszi gyermekeknél és fiataloknál a korai problémaészlelést, a kommunikáció javulását, a teljesítményjavulást, a kommunikációs hibák kontrollált korrekcióját.

Ki a mentor?
A JAFFE Zsidó Családsegítő Szolgálat mentorai, a Szarvasi táborral és a Bálint Házzal együttműködve – a szarvasi tábor madrichképzősei illetve madrichjai, 15-18 év közötti fiatalok, akik közös feladatnak tekintik, hogy a rájuk bízott gyermekeket fiatalokat személyes jó példával segítsék és támogassák a közösségi kapcsolatok kialakításában. A mentorálás olyan személyre szabott gondoskodás, tanácsadás, vezetés, amelynek nagy szerepe lehet a gyermekek sikeres működésében.

A Mentor Program Célja:

  • pozitív szerepmodell nyújtása,
  • támogatás és megerősítés,
  • a tudás átadása, korrepetálás, felzárkóztatás, együtt tanulás,
  • az ismeretek megszerzésének segítése,
  • informálás zsidó közösségi ifjúsági programokról, közösségi színterekről,
  • a beilleszkedési ill. visszailleszkedési folyamat segítése, iskolába, közösségbe
  • konzultáció, együttgondolkodás,
  • az iskolai, szülői elvárások és szükségletek, célok és az egyéni célok, érdeklődések összehangolásának segítése,
  • a személyes fejlődés segítése.


Szeretnénk még több programra, kirándulásra elvinni még több gyermeket, ehhez szükségünk lenne az utazás és jegyárak költségeinek térítésére.

-----------------------------------------------------------------

The role of personal mentors has tremendously grown in our difficult and unsteady world.
The peculiarity of children in need of mentors is that they are crowded out from the different communities.
However, with the help of a personal tutor they get a bigger chance to get integrated into their class, peers and youth movements.
Having the assistance of a personal tutor permits to perceive the problems as early as possible, to enrich the child’s communication skills and to reach a higher efficiency in our children’s everyday life.

Who are the Mentors?

The Mentors of JAFFE Family Service of the Hungarian Jewish Aid Foundation together with the Madrichim (youth counsellors) of the Szarvas International Jewish Summer Camp consider it as their joint task to provide a good personal example for the children and the youth they take care of and to assist them in shaping their connections in the community.

The goals of the Mentor-program are:

-    Offering a positive role-modell
-    Supporting and strengthening
-    Transmission of knowledge, helping children in the process of learning
-    Giving information about communities and programs for Jewish youth
-    Helping in the procedure of integration into school, community
-    Thinking together, consultation
-    Assisting the phasing of expectations, needs coming form the family, the school and the child.
-    Helping the personal development

We would like to bring more and more children to a wide variety of programs, excursions. That is the reason we ask money for traveling expenses and covering the fees for the different programs.
 

 



Üdülési támogatás időseknek / Recreation trip for the elderly

A MAZS Alapítvány idős gondozottai számára különleges szolgáltatást nyújt üdülések formájában.  Az idős emberek számára különleges élmény, hiszen gyerek- és fiatalkorukat tönkretette a háború és egy életen át viselik az elszenvedett trauma hatásait. Sokan élnek magányosan, sokakat gyötörnek a múlt rémképei.

A balatonfüredi ortodox üdülő mellett a Gyulai Várfürdővel alakítottunk ki jó kapcsolatot, idelátogató klienseink pozitív tapasztalatokról számolnak be. Előnye, hogy egész évben igénybe vehető. Sajnos ezt a szolgáltatást a források szűkössége miatt csak kevés kliensünk veheti igénybe, így örömmel vennénk, ha további támogatásoknak köszönhetően többen is üdülhetnének, életükben talán először gondtalanul. Az üdülés ára 50.000 forint/fő/hét.

------------------------------------------------------------------

The MAZS Foundation provide this service as a small luxury for our clients whose childhood or young ages were destroyed by the war and who carry the trauma of suffering in all their lives. Many of them live lonely, many of them are tormented by the nightmares of the past.
We have built very good relations not only with the Orthodox Holiday Resort in Balatonfured, but also with the Medical Bath in Gyula. Due to financial reasons this service is unfortunately is available only for a very small group of our clients. We would be very grateful for further supports that would make possible for more of our clients to take a nice holiday, probably for the first time in their lives. The price is. 50.000 HUF/person/week.
 



Kisbusz bérlés / Minivan rental for transport of holocaust survivors

A MAZS Alapítvány idős Holokauszt túlélő kliensei nem csak rendkívül szűkös anyagi lehetőségeikkel küzdenek, hanem nap mint nap szembesülnek a magánnyal is. Különféle programokkal, klubokkal (www.mazs.hu) igyekszünk bevonni őket a közösségi életbe, enyhíteni magányukat. Sajnos a programokra, klubokba csak azok jutnak el, akik képesek az önálló közlekedésre, így sokan, - akik bár szellemileg frissek és igényelnék a társaságot, de fizikailag képtelenek a busz lépcsőjének magasságáig emelni a lábukat - lemaradnak, kiszorulnak. Egy esetenként bérelhető kisbusz költségének térítése, amely oda- és visszaszállítja ezeket az embereket lehetővé tenné, hogy hátralévő életük egy kis fényt kapjon, a napok ne egymás utáni szürkeségben teljenek.

------------------------------------------------------------------

The senior Holocaust-survivor clients supported by the MAZS Foundation struggle not only with their narrow circumstances, but also encounter their solitude daily. We try hard to involve them into the communal life offering clubs and different programs in order to alleviate their solitude. Unfortunately these programs are visited only by those who are able to use the public transportation independently, and those who are mentally vivid and needs companionship, but are unable to use the public transportation are crowded out. Covering the cost of renting a minibus that could carry these people from time to time could give their lives a little shine.